HUNSOR - A svéd 24 óra

HUNSOR - A svéd 24 óra

a szabad, független információs forrás

www.hunsor.se/hirfigyelo » A Svéd 24 óra

Malmö a zűrös város

SvédországPosted by administrator 2015-02-10 13:42:21
A svédek bevándorlási politikája egyike a leghaladóbbaknak Európában. De akkor vajon miért növekszik Malmőben a feszültség?

Malik Rehman és Peder Ask egymást figyeli, bizonytalanul keresik a szavakat egy télies vasárnap délután, Malmö központi könyvtárában. Ask, a magasra nőtt svéd filmes épp most „kölcsönözte ki” Rehmant, az alacsony, sötét bőrű pakisztáni születésű muzulmánt egy program keretében, ahol az emberek önmagukat mint „élő könyvet” ajánlják fel mások számára. Ask kezdi.

– Milyen volt muzulmánként felnőni? Így indul a beszélgetés, amelynek különlegességét az adja, hogy igen kevés hasonló zajlik belőle Svédországban.

Rehman 30 éves számítástechnikus. Ritka alkalom ez számára a társalgásra. Hat éve költözött ide, miután a családja kiközösítette, mert meleg. Megérkezvén úgy találta, hogy szexualitása nem problémaforrás – bőrének sötét árnyalata és a vallása azonban annál inkább. Az ingatlanjukat bérbe adók nem hívták vissza, amikor megpróbált lakást találni. Egy fiatal pár adott ki neki végül egy alagsori helyiséget, bár utólag bevallotta: féltek, hogy veszélyt jelenthet rájuk és gyermekeikre.
– De mégis, miféle veszélyt? Azt, hogy erősen illatozó ételeket főzök? – kérdezi. – Itt senki nem beszél szívesen a különbözőségekről.
Félnek föltenni a kérdéseket. És ez sok problémát okozhat Svédországban.

Svédország mindig büszke volt emigrációs és integrációs politikájára, amely az 1970-es évek óta a legliberálisabbak közé tartozik Európában: ingyenes oktatást, lakhatást, egészségügyi és jóléti ellátást kínált az újonnan érkezőknek. Amikor az 1980-as évek végén válságba süllyedt a svéd gazdaság, a legtöbb emigránst már nem fogadták be. A menekültek azonban egyre csak jöttek. Ennek következményeként a bevándorlók közösségét jelentős részben a háború, éhínség és üldöztetés elől menekülő, elkeseredett emberek alkotják – a balkáni államokból, Afganisztánból, Irakból, Törökországból és Szomáliából.

Őket minden kérdezősködés nélkül befogadták – ez az irgalmas szamaritánus politika azonban az egész kontinenst sújtó recesszió fájdalmai közepette elbukott. Mindennek a következményei világosan láthatók Malmőben: a Svédország déli csücskén található város 300 ezres lakosságának közel egyharmada valahonnan máshonnan való. Némely városrészekben 80 százalékos a munkanélküliség, az elszigeteltség és elhagyatottság érzése pedig zavargásokhoz, bandaháborúkhoz és lőfegyveres bűncselekményekhez vezetett. Habár hivatalosan nem készítenek statisztikát a jóléti segélyben részesülők megoszlásáról, 2011-ben csaknem 117 ezer 16 év fölötti ember kapott valamilyen szociális támogatást, szemben a 2006-os 88 ezerrel.

Az oktatás, illetve annak hiánya az egyik döntő tényező. A kormányzat előírja, hogy a bevándorlóknak és menekülteknek külön tanfolyamokon kell megtanulniuk folyékonyan beszélni svédül, mielőtt egyáltalán bekerülhetnének a munkaerőpiacra – s ez még a legalantasabb munkákra is vonatkozik. Csakhogy számos újonnan érkezett írástudatlan. Némelyek életükben nem használtak még tollat vagy ceruzát.

– Akad köztük, aki fegyverként veszi kézbe, és átdöfi vele a papírlapot – mondja Margareta Linder, aki tavaly vonult nyugdíjba, miután egy életen át bevándorlókat és menekülteket oktatott August Strindberg és Stieg Larsson nyelvére. A gyermekek a szüleik példájából tanulnak: a külföldi származású általános iskolások 36 százaléka nem ér el elég jó jegyeket a 9. osztályban ahhoz, hogy középfokú oktatási intézményben, gimnáziumban tanulhasson. 2011-ben a külföldi származású diákoknak mindössze 42 százaléka volt képes folytatni tanulmányait a gimnázium után, szemben a svéd születésűek 65 százalékával.
Rosengård meglehetősen lepusztult kerület a városközpont közelében. A gyalogos-aluljárót elhagyva egyenesen közel-keleti vagy afrikai világba csöppen az ember, muzulmán vallási előírásokat követő hentesüzletek, kebabbüfék, a tévékből az al-Dzsazíra tv műsora üvölt, arab feliratok mindenfelé. Arabul beszélő férfiak ücsörögnek a bevásárlóutca fodrászatában, burkát viselő anyák terelgetik csöndesen csemetéiket az iskola felé.

Kasem Mohammed a Centrum egyik kávézójában üldögél a barátaival. A Centrum egy hatalmas, beton bevásárlóközpont. A vékony, de izmos férfinak odahaza, Szomáliában egy kis boltja volt, itt meg hét éve nem sikerült állandó munkát találnia. –Mindannyian munkanélkülin élünk.
Négy gyereke van. A többieket megelőzve ismeri el, hogy azért mégsem csupa rosszat kínál itt az élet. Léteznek programok a bevándorló nők munkához segítésére, és a gyerekeket is bátorítják, hogy ismerjék meg Malmö más részeit is. A sportközpontban edző tanítja a srácokat ökölvívásra, és rengeteg a szociális munkás.

Ugyanakkor jelen van a fenyegetettség érzete is. A Centrumtól pár háztömbnyire lévő környéket nyomor, drogkereskedők, erőszak és lőfegyverek uralják. Omladozó, svábbogarakkal teli tömbházak, a háztulajdonosok sehol; a vezetékek hosszú ideje használhatatlanok, ezért az itt lakók a vécékkel, mosdókkal és zuhanyfülkékkel felszerelt teherautókra kénytelenek kijárni, akár éjszaka is, ha könnyíteni akarnak magukon. Az úttesten egy elhagyott, kiégett autó ül kerekeitől megfosztva.

Itt kezdődött a 2008-as zavargás, amely az után robbant ki, hogy a hatóságok állig felfegyverzett, kutyás rendőröket küldtek egy magántulajdonban lévő épület alagsorába, amelyet az itteniek mecsetként használtak. 2009-ben és 2010-ben is voltak zavargások, gépkocsik, üzlet- és raktárépületek lobbantak lángra. A lázongó tömeget elégedetlen és mozgékony fiatalok alkották, akik sms-ekben hívták barátaikat a „kurva” és „disznó” rendőrök elleni harcba. Közülük sokan galeritagok voltak. Családtagjaik némelyike már két nemzedék óta itt él, túlzsúfolt lakásaikba rekedve, másfajta életet nem ismerve.

Olyan kölykök vettek részt a zavargásokban, mint akiket magam is láttam itt iskolaidőben lógni a helyi vegyesbolt előtt – mint például a borotvált fejű, éles arcvonású Abdel Bekkar, egy 17 éves palesztin fiú. Lassú léptekkel közelít felém. – Rendőr vagy? – teszi fel a kérdést.

A város e részén három perc sem kell ahhoz, hogy egy gramm hasist vásárolj, a keményebb drogok öt perc alatt beszerezhetők. – Sokan árusítanak itt kábítószert, de ők jó emberek – mondja Bekkar.

Barátja, a 22 éves Kamal El-Taka szülei Libanonból érkeztek, és azt mondja, hogy a svédek lenézik és megkülönböztetik őt meg a haverjait. A cégek az enyhén arabos nevek viselőit már be sem hívják az állásinterjúra. Így aztán más megélhetési forrást kell keresniük.

A bandaháborúkból fakadó fegyveres kivégzések 2011 júniusában indult hulláma miatt Malmőt Skandinávia Chicagójának nevezik, Al Capone és gengsztertársai sötét korszakára utalva. Csak 2012 januárjában hat lövöldözés történt itt, ebből három halálos. A legtöbbhöz közük volt a bandáknak és az emigránsoknak, beleértve azt a 15 éves fiút is, aki Rosengårdban a szilveszteri tűzijáték nézése közben öt lövést kapott a mellébe, egyet a fejébe. Meggyilkolása nyomán ezrek vonultak fel Malmö központjában, azt kiabálva: „Hol a rendőrség? Hol a biztonság?” Ha egy büntetlen előéletű s a bandákhoz feltehetően nem is kötődő gyereket meggyilkolhatnak, akkor senki nincs biztonságban.

És nem csupán arról van szó, hogy itt több bűncselekményt követnek el, mint más skandináv városokban. Hanem hogy egyre erőszakosabbakat is. A Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács jelentése szerint 2011-ben 100 ezer lakosra számítva 13 fegyverhasználat történt Malmőben, míg az ország fővárosában, Stockholmban mindössze négy.

Ez aligha újdonság Göran Holmgren számára. Rosengård körzeti rendőrfőnök-helyettese magasra nőtt, megfontolt ember. Meglátása szerint robbanásveszélyes a helyzet, s az erőszakos bűncselekmények mennyisége részben az idevezényelt rendőrök létszámától függ. A fegyvereket a Malmőt Dániával összekötő Øresund-hídon át csempészik be. Nincs állandó vámőrség a svéd oldalon, mert erre nincs elég ember. – Szabad a vásár – mondja Holmgren. – Azt hozol be, amit akarsz, és jóval magasabb áron adhatod el, mint amennyiért vetted.

Lőfegyverek, kábítószerek, munkanélküliség és diszkrimináció – azt hinné az ember, hogy bőven akad miről beszélgetniük a svédeknek, ha megoldást szeretnének találni. Azonban ebben az udvarias, politikailag korrekt országban kevesen akarnak szembesülni a kényelmetlen témákkal. Ha nem is önelégültek, de jóságosan toleránsak, és nem kérdőjelezik meg más kultúrák értékeit – éppen ez nyitott ajtót a Lars Åberg újságíró által „kedves rasszizmusnak” nevezett jelenség előtt.
– Hallgass bele a rádióba vagy a tévébe, nyiss ki egy újságot, és rögtön tudod, milyen szögből közelítik meg a történetet: legyünk kedvesek a tőlünk különböző emberekhez – mondja Åberg, aki itt él, és rengeteget írt a bevándorlásról és a beilleszkedésről. – És ily módon önmagunkkal is elégedettek leszünk. Hogy mi még azokat is toleráljuk, akiknek a viselkedésmódját nem kedveljük. Azt képzeljük, hogy mindenkit egyformán kezelünk. És csöndben maradunk.
Ebbe a csöndbe hatolt be a szélsőséges Svéd Demokrata Párt. 1988-as megalakulásakor alig tartották többnek a politikai paletta peremén elhelyezkedő neonáci mozgalomnál, amely azok szószólójaként pozicionálja magát, akik nem tudják hallatni a hangjukat. Ők bezzeg kendőzetlenül felvetik a bevándorlók és a menekültek érzékeny témáját. A 2010-es választáson az országos lista 5,7 százalékának megnyerésével 20 helyhez jutottak a 349 fős parlamentben. Malmö környékén közel kétszer ekkora eredményt értek el: tíz százalékot. Platformjuk muzulmánellenes felhangjai az EU többi szélsőjobboldali mozgalmának törekvéseit tükrözik. A menekülteket és bevándorlókat érintő teljes rendszer átalakításáért szállnak síkra.

– Miért kapjanak a menekültek ingyenes egészségügyi ellátást és speciális programokat? Miért élhessenek ott, ahol akarnak, ahelyett hogy azokon a területeken telepednének le, ahol valóban szükség van munkásokra? – teszi fel a kérdést Lars-Johan Hallgren, a Svéd Demokrata Párt helyi vezetője, a malmői városi közgyűlés tiszteletbeli elnöke és a regionális parlament tagja. A magas, egyenesre nyírott hajú, öltönyinget viselő férfi hangjában sértettség érződik, amint didaktikusan érvelni próbál a meggyőződése mellett: – Manapság mindenkinek nehéz állást találnia, akár Larsnak, akár Mohamednek hívják – mondja. – Jelenleg csaknem 500 ezer munkanélküli van Svédországban!

Anja Sonesson, aki egy rivális frakció képviselőjeként, a malmői városi tanács ülésein gyakorta szópárbajt vív Hallgrennel, annyiban egyetért ezzel, hogy a probléma hagyományos megközelítése ma már nem működik. Sőt éppenséggel azt a hitet táplálja, hogy a bevándorlók szívesebben maradnak a jóléti rendszer potyautasai. – Ha a jövőben is befogadunk más országból érkezőket, olyanokra van szükségünk, akik saját vállalkozásba is fognak, és többeket alkalmaznak. Kanadához és az Egyesült Államokhoz hasonlóan a bevándorlók másik típusát kell befogadnunk, mert különben nagy bajba jutunk.
A Svédországot kormányzó szociáldemokrata kormány de az ellenzéki jobbközép koalíció is tisztában van azzal, hogy országos szinten még több zűrrel kell szembenézniük, ha nem látnak hozzá a helyzet rendezéséhez – méghozzá gyorsan. 2010-ben vezették be a programot, amelynek bürokratikus elnevezése – egyéni kötelezettség professzionális segítséggel – arra utal, hogy hangsúlyeltolódás várható az eddigi rendszerhez képest: a menekültek mindent átfogó segítése helyett a foglalkoztatás kerül előtérbe. Álláskínálat mindenekelőtt. A bevándorlók immár akkor is kaphatnak munkát, amikor még csak tanulnak svédül. – A házfelügyelő munkáját az is el tudja végezni, aki még nem beszéli folyékonyan a nyelvet – mondja Erik Ullenhag integrációs miniszter. – Én még egyetlen olyan menedékkérővel nem találkoztam, aki szociális segélyen akart volna élni. Mindannyian azt mondják: „Szeretném, ha lenne valami tennivalóm.”

A hangsúlyeltolódás másik terepe az iskola: a bevándorlók és menekültek gyermekeit a legutóbbi időkig a saját korosztályukkal azonos osztályokba tették, függetlenül attól, milyen szinten tudtak svédül. Emögött a befogadtatás szándéka húzódott meg, ezeknek a gyerekeknek a jó része azonban – akik az anyanyelvükön kívül más nyelven még soha meg nem szólaltak – nem tud lépést tartani.

Ma már előbb felmérik a tudásszintjüket, és az után osztják be őket. Ahol pedig szükséges, egyéni foglalkozást és speciális osztályokat alkalmaznak. Noha Svédország kísérleteket tesz jobb módú és képzett bevándorlók vonzására, Ullenhag határozottan kijelenti, hogy az ország nem adja fel morális kötelezettségét, és továbbra is biztonságos menedéket kínál az üldözötteknek. – Az elfogadás oldalán állunk – mondja.

Ismét Malmö központi könyvtárában vagyunk. Beszélgetésük végeztével Rehman és Ask már jobban megérti egymást. A filmest megrázta a rejtett rasszizmus, amellyel Rehman találkozott. Tudja ő, hogy leegyszerűsítésként hangzik, mégis azt kérdezi: nem vihetnének közelebb egymás megértéséhez az egyszerű szavak? Miért ne lehetne kiterjeszteni az „élő könyv” programot a város köztereire, hogy az emberek nagyobb közönséggel is megoszthassák a történeteiket? – Ha nem beszélünk egymással, továbbra is félni fogunk egymástól – mondja. – Ez sem Malmőnek, sem Svédországnak nem jó. (RD.hu)

  • Comments(0)//sved24.hunsor.se/#post761