HUNSOR - A svéd 24 óra

HUNSOR - A svéd 24 óra

a szabad, független információs forrás

www.hunsor.se/hirfigyelo » A Svéd 24 óra

Svédország: egy jóléti állam két arca

SvédországPosted by administrator 2013-11-05 10:05:43
Hétfőn ötnapos nemzetközi roma konferencia kezdődött a svéd fővárosban, ahol egyebek között szóba kerül a helyi hatóságok cigányellenessége. Miközben az itteni társadalomban is erős a rasszizmus, az ország véleményformálói kioktatják a világot toleranciából. A Magyar Nemzet belenézett a svéd hétköznapokba.

Pénteken, egy kora esti géppel érkezem egy operatőr kollégával Svédország legnagyobb repülőterére, a Stockholm belvárosától 42 kilométerre lévő Arlandára. Telefonomban ott a visszaigazoló üzenet arról, hogy az egyik jó nevű társaságnál, a Sixtnél érvényes foglalásom van egy alapkategóriájú bérautóra. Az autókölcsönzés egyszerű művelet: megmutatom a foglalási számot, a jogosítványomat, odaadom a bankkártyát, amelyen zárolják a kölcsönzés díját és a kauciót, aláírok, s vihetem is a kulcsot. Sokat utazom, gyakran bérelek autót (pár hete Argentínában, előtte az Amerikai Egyesült Államokban), eddig nem volt okom panaszra: gördülékeny az ügyintézés, az előre megállapodott összeget vonták le a számlámról, s utólag sem próbáltak behajtani rajtam pluszpénzt mondvacsinált sérülések okán.

A cég irodájában nincs másik ügyfél, a pultban mosolygós, huszonéves lány fogad. Szőke, kék szemű, akár a svéd országimázsfilmben is szerepelhetne. Amikor odaadom a jogosítványomat és a bankkártyámat, gépel valamit a számítógépén, majd elnézést kér, és jó tíz percre eltűnik a szomszéd helyiségben.

Amikor visszajön, már nem mosolyog, hanem szúrós szemmel ránk néz, és megkérdezi, meg tudjuk-e mutatni neki a hazafelé szóló repülőjegyet. Megmutatom, utána azt kéri, mutassak érvényes szállodafoglalást. Csütörtökön utazik haza, de csak péntek éjjelre van foglalása, mondja, és megkérdezi, hol fogok aludni a többi éjszakán. Újságírók vagyunk, mondom neki mosolyogva, csak egy nappal előre tudjuk a programunkat. Mutasson sajtóigazolványt, mondja, erre mindketten elővesszük a plasztiklapot, sőt céglogós névjegykártyát is adunk. Elkéri a kollégám összes iratát is, gyanakodva forgatja őket. Még háromszáz kilométernyi vezetni valónk van lefekvés előtt, ezért sietnék, de türelmesen elmagyarázom a hölgynek: sokat utazom, gyakran bérelek autót.

Megmutatom az egyik légi szövetség nevemre szóló exkluzív törzskártyáját, melyet csak olyan utasok kapnak, akik évente legalább százezer mérföldet repülnek. Az operatőr kolléga kicsomagolja a profi kamerát, és elmagyarázzuk a lánynak, hogy körülbelül kétszer annyiba kerül, mint az autó, amit bérelni szándékozunk.

Megint eltűnik a papírokkal a szomszéd helyiségben, újabb hosszú percekig várunk. Amikor visszajön, hidegen villan a tekintete, és megkérdezni, milyen témában, hol és mit szándékszunk forgatni. Elszakad nálam a cérna, és udvariasan, de határozottan megkérdezem: mégis mi köze hozzá? Svédországban sajtószabadság van, ha jól sejtem, mondom neki, és megköszönném, ha elmondaná, miért van szüksége erre az információra egy autóbérléshez.

Nem válaszol, UV-fény alá tartja az igazolványaimat, percekig bőszen gépel a számítógépén, mi meg egyre idegesebben ácsorgunk a pult előtt. A kolléga azt javasolja, menjünk másik céghez, amikor a lány újra eltűnik az ajtó mögött, és hosszú telefonálásba kezd. Lassan fél órája várunk, egyre kínosabb a történet, amikor széles mosollyal az arcán visszatér, és azt mondja, vihetjük az autót. Érzi, hogy nem vagyunk maradéktalanul elégedettek a szolgáltatással, ezért magyarázkodni kezd: ez a szabály, idegenek vagyunk, de a rendőrségen azt mondták (!), hogy meg-bízhatóak vagyunk. Ezek szerint oda (is)telefonált a másik szobából, ámulok el, de nem tudok reagálni az általa mondottakra, mert a visszaadott halomnyi iratot osztjuk szét egymás között a kollégával, és próbálunk gyors leltárt készíteni, hogy mindent visszakaptunk-e tőle. Azt is elfelejtjük megkérdezni, mit fénymásolt le belőlük a másik szobában, és miért, ehelyett inkább indulunk a kulccsal az autóhoz. A lány még utánunk szól, és két zacskó csokibonbont ad nekünk, amiért sokat vártunk.

Kíváncsi vagyok, ha svéd vagy netán német jogosítványt adtam volna oda a lánynak, hasonló tortúrán kellett volna-e keresztülmenni. Megnézném azt is, ha Ferihegyen a svéd televízió stábjával,mondjuk a Kobra című műsor szerkesztőjével csinálnák meg ugyanezt, lenne-e botrány belőle? És ha barna lenne a bőröm, vajon megkaptam volna-e a lefoglalt autót végül, vagy azt mondta volna már az elején a lány – esetleg nagyon sajnálkozva–, hogy még sincs szabad autójuk?

A szabadság, a tolerancia, a politikai korrektség és a rasszizmusellenes harcföldjének kikiáltott Svédországban a rózsaszín máz alatt egy meglehetősen furcsa világot fedezhet fel a kíváncsi látogató.

Egy olyan világot, ahol etnikai alapon listázzák az állampolgárokat – a romák közül például nemcsak azokat, akiknek bajuk volt a törvénnyel, hanem a nőket és a gyerekeket is (a legfiatalabb mindössze kétéves)! A helyi köztudatba a „strukturális anticiganizmus” fogalmát (amely a svéd hatósági intézményrendszer romaellenességét takarja) bevezető politikus, Maria Leissner nemrég a kormány megbízásából vaskos tanulmány írt a különféle állami hivatalok bizonyított cigányellenességéről, majd elkészítette a Stratégia a romák befogadására 2012–2032 című el-képzelést arra vonatkozóan, hogyan tudja a világ egyik legjobb szociális ellátórendszere és legtoleránsabb társadalma befogadni az országban évszázadok óta ott élő ötvenezer romát.

Egy másik elgondolkodtató tény a munkaadók rasszizmusa – egy friss felmérés szerint a 34 fejlett gazdaságú országot tömörítő OECD-tagországok közül itt diszkriminálnak legjobban a munkát kereső emberek bőrszíne alapján. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy sokdiplomás bevándorlót be sem hívnak állásinterjúra, ha nem svéd hangzású a neve, pedig előtte heteken át hirdették a szakképzettségének megfelelő állást, és utána is keresik a jelentkezőt.

Mindennaposak az antiszemita támadások is, ma már számtalan újságcikk taglalja, hogy a malmői zsidók az országból való elmenekülésen gondolkodnak. A városnak van már rasszista tömeggyilkosa is: Peter Mangs 2003 és 2010 között puskával vadászott színes bőrű bevándorlókra, két gyilkosságot és nyolc gyilkossági kísérletet tudtak rábizonyítani. Nemrég ítélték el, életfogytiglani börtön-büntetést kapott.

Miközben az ország a skandináv jóléti társadalmak egyik emblematikus helye,ahol senki sem hagynak elbukni, Stockholm külvárosában vannak olyan negyedek, ahol a lakosság nyolcvan százaléka munkanélküli – bizonyára fatális véletlen, hogy ezekben a negyedekben szinte kizárólag bevándorlók élnek. A Husby nevű településrészen (itt voltak idén májusban zavargások) az iskolaköteles gyerekek csupán harminc-negyven százaléka képes teljesíteni a minimális követelményeket az általános iskola utolsó, kilencedik osztályában. Igaz, itt szintén bevándorlók élnek – a svéd középosztály laktanegyedekben a hasonló korosztályú gyerekek kilencven-száz százaléka gond nélkül átmegy a vizsgán. Nekik nagy valószínűséggel lesz állásuk is – a Husbyban a 20–25 éves korosztály közel fele nem dolgozik, és nem azért, mert éppen egyetem-re járnak.

Miközben a világ egyik leggazdagabb országában járunk, komoly tanulmányok készülnek arról, hogy az alig ötvenezres roma közösséget nekik sem sikerült integrálniuk. Sőt, nem is olyan régen még erõszakkal sterilizálták a cigányokat, hogy ne lehessen gyermekük. És nemcsak őket, hanem például az elmebetegeket is, hogyne korcsosuljon a nemes svéd faj – az országban 1945 és 1975 között több embert sterilizáltak, mint a náci Németországban. Ebben az országban november harmincadikán, XII. Károlysvéd király halálának évfordulóján újra egyenruhás szélsőségesek fogják ellepni a városok utcáit, zöld-fehér zászlókkal masírozva, és belekötve mindenkibe, akinek nem elég fehér a bőre. Három olyan szélsőjobboldali honlap is működik itt, amelyek látogatószáma egyenként meghaladja az összes parlamenti párt összesített látogatottságát –eközben szerintük Magyarország a fasiszta ország, ahol tombol az idegen gyűlölet és az antiszemitizmus, és nem teszünk semmit a romák integrációjáért.

A svéd állami televízió „kulturális” műsora, a Kobra hazánkat élesen kritizáló részében a narrátornak volt egy furcsa mondata. „Markó Iván azon roppant kevés zsidó művész egyike, akik állami támogatást kapnak Magyarországon” – állították. Ez a furcsa mondat felvet egy igen fontos kérdést most, amikor a világ a lehallgatási botrányok és egyéb kémkedési akcióktól hangos. Honnan tudják, hogy ki milyen származású? Talán a svéd hatóságok a malmői és stockholmi romalisták után a magyarországi zsidókat is összeírták?

írta Lukács Csaba, Magyar Nemzet



  • Comments(0)//sved24.hunsor.se/#post626