HUNSOR Kitekintõ

HUNSOR Kitekintõ

a szabad, független információs forrás ¤ emberjogi és kisebbségjogi figyelõ ::.

www.hunsor.se/hirfigyelo » HUNSOR Kitekintõ

Nádas Péter Svédországban

KultúraPosted by administrator 2013-12-03 10:02:33
Nádas Péter Svédországba érkezett, ezekben a napokban Stockholmban, Malmöben, Göteborgban is találkozhatnak vele azok, akik szeretik a könyveit. Ebből az alkalomból jelent meg egy vele készült beszélgetés a Svenska Dagbladet november 28-i számában Irodalmi gigász teljes szabadságban címmel, amelyet Ricki Neuman készített. Ismertetés.

A felvezetés szerint Nádas egyből tudja, amikor valami hibádzik, de előfordul, hogy meghagyja a hibát, „ez is az élet”, mondja. Nádast emlegetik a Nobel-díj jelöltjei között, a könyvei fogadtatása vegyes. Svédországban és Németországban a „Párhuzamos történetek” meleg fogadtatásra talált, pozitív recenziókat kapott, Nagy-Britanniában hűvösebben viszonyultak a műhöz.

Mi kell az irodalom talán leghosszabb és leginkább részletezett közösülése megírásához, türelem? – hangzik az írásban felidézett kérdések közül az első. Nem, válaszolja Nádas, ennek semmi köze a türelemhez, ez arról szól, hogy ő szereti a kutatást, szeret oly mélyre menni, amennyire lehet, megvizsgálni, mi az valójában, ami két ember között történik, mi játszódik le bennük, és miként hatnak szakadatlanul egymásra. Szerinte ritkán vagyunk önmagunk, mert egyfolytában erősen hat ránk a külvilág, olyan emberek is, akiket nem ismerünk, talán nem is találkoztunk velük soha. Az egész leginkább egy sűrű szövedék, már azt megelőzően is élünk, hogy megszülettünk, és a halálunk után is, azáltal, hogy nyomokat hagyunk magunk után, egyértelmű lenyomatokat, amelyek aztán tovább hatnak.

Az írás szerzője ezt követően a „Párhuzamos történetek” szerkezetére tér ki. Elmondja, hogy Nádas részben egyetért, részben nem a meglátásaival, ez azonban visszatérő alakzat az egész beszélgetésben. Egy hotel negyedik emeletén ülnek, egy ülőgarnitúrán egy liftajtó közelében, amelynek gyakori csapódásai megtörik a beszélgetést. A töredezettség érzetét erősíti, hogy a társalgás tolmáccsal történik, magyar, illetve svéd nyelven. Maria Ortman, akinek négy évébe telt a „Párhuzamos történetek” svédre fordítása, közlekedik a két nyelv között, időnként összenevetve Nádassal a riport készítője számára ismeretlen dolgokon.

Az „Emlékiratok könyve” egy diktatúrában íródott, folytatja Neuman [1986-ban jelent meg magyarul – a ford.], amikor a szerzőnek rendelkeznie kellett a nem direkt fogalmazás képességével, valamint azzal, hogy tudjon összekacsintani a nézővel. A „Párhuzamos történetek” legnagyobb része azonban egészen más társadalmi klímában jött létre. Nádas egyetért, hozzáteszi, hogy a kommunizmus alatt nem lehetett például olyan kíméletlen, amilyen lenni akart. Ez összefügg az empátiával, folytatja, létezett akkoriban egy bizonyos szerződés a szerző és az olvasó között, egy „mi” és egy „ők”, volt egy etikai dimenzió, egy közös törekvés a szabadságra. A lét borzasztó volt, mint amilyen a háború utáni Magyarországon, mi értelme ilyen esetben még növelni a terhet.

Sok dolog megváltozott aztán a Fal leomlásának varázslatos esztendejében. Szabad lett ő is, lehetővé vált számára, hogy még kegyetlenebb legyen. Az olvasóra vagy a cenzori hivatalokra tekintet nélkül folytathatta az emberekre, testükre, nyílásaikra, kisugárzásukra, szagukra, hangjukra irányuló kutatásait, valamint annak vizsgálatát, amit ő „a nyitott szerkezet”-nek és nem egyenes vonalú írásnak nevez.

Tudtad már kezdettől fogva, milyen típusú könyvet írnál? – kérdezi Neuman. Nagyjából, hangzik a válasz, igen, létezett egy átgondolt terv. Világos volt, hogy az a két fejezet lesz a könyv vége, amelyet először írtam meg, ehhez a két fejezethez kell eljutni. A legszívesebben hátrafelé haladt volna, folytatja Nádas, utoljára írni meg az első fejezetet, de ez nem ment. Neuman megemlíti, hogy az olvasó gyorsan találkozik egy gyilkossággal, aztán eltelik a gyilkosság újabb említése nélkül 800 oldal, majd az eset felbukkan ismét, de akkor is magyarázat nélkül. Ez is az élet része, nem derül mindenre fény, nem kötődik össze minden szál, még ha mi így szeretnénk is, válaszolja az író.

Nádas ezt követően arról beszél, miként alakítja a figuráit, kezdetben mindegyiknek tág tere van, aztán kezdi őket fegyelmezni, megvágni stb., az eredeti kézirat sokkal terjedelmesebb volt. „A feladatom az ember ábrázolása, éppen olyannak, amilyen, és rendelkezni együttérzéssel, ilyenkor pedig igen óvakodnia kell az embernek attól, hogy beléjük szeressen, az soha nem vezet jóra. A regény bizonyos alakjait nem szeretem, egyáltalán, még ha kísérletet is tettem rá. Ez sem jó. Az ideális a semleges viszonyulás, amely nem elítélő vagy vádoló, de empátia és megértés jellemzi”, mondja Nádas.

Annak, hogy az „Emlékiratok könyve” 12, a „Párhuzamos történetek” pedig 8 éven át készült, sok magyarázata van, még orvosi is, születtek közben egyéb könyvek is – ám ez hatással volt a terjedelemre is.

Legtöbbször biztos a dolgában, azt is tudja, mikor hibádzik valami, de megesik, hogy a hiba maradhat, mondja Nádas. Mert: „Ez is az élet.” (SVD)

  • Comments(0)//kitekinto.hunsor.se/#post3009
Next »